Az öltözködés, mint szimbolikus jel a kommunikációban

            Az öltözködés az önkifejezés egyik legjobb módja. Általában életvitelt, életstílust lehet vele közölni. Meg lehet róla állapítani, hogy az öltözet viselője milyen társasághoz tartozik, milyen ember, milyen zenét hallgat. Viszont veszélyes az öltözködésről megítélni egy embert, mert könnyen félreismerhető.

            A nemzetközi és üzleti kommunikáció során az öltözködés a következő: hétköznap férfiaknak öltöny, zakó – nadrág, nőknek kosztüm, ruha, szoknya – blúz. Az ünnepélyes öltözet –ha nincs előírás-, kosztümből, sötét öltönyből, fehér vagy világos ingből, blúzból, sötét mintás nyakkendőből és fekete cipőből áll. Különleges alkalmakkor vagy szmoking, fehér ing, fekete csokornyakkendő, fekete (lakk)cipő, fekete puhakalap, kisestélyi ruha, vagy frakk, fehér ing, fehér csokornyakkendő, fekete lakkcipő, nagyestélyi ruha.

A fiatalabb korosztály az öltözködés során különböző divatokat követ. A divat követése feltehtőleg ősi ösztönből ered. Az emberi horda domináns, fennmaradásukért sikeresen küzdő tagjai sikeresebben tudták védeni testüket a hideg ellen, így a társaik megpróbálták őket utánozni. Szinte mindent utánzással tanultak. Az első divatdiktátor tehát lehet, hogy Ősapánk volt, aki először borzongott meg hajnalban, és rángatta magára az előzőleg elejtett szarvas lenyúzott bőrét. Ma a minta követés már a sztárok öltözködése (sikeres emberpéldányok) és amerikai, olasz és francia divatdiktátorok gondolkodása szerint zajlik, és már rég semmi köze ahhoz, hogy ne fázzunk. Ma már belső motivációnak akarunk megfelelni, divatosabbá, vagy sikeresebbé akarunk válni.

Ruha teszi az embert? Sajnos, ha a pszichológiai kutatásokat vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy igen. Azok, akik a kor trendjét követve divatosabban öltözködnek, az állásinterjúknál és az üzletkötéseknél is sikeresebbek, többen nyilatkoznak róluk a távollétükben, hogy szeretetre méltóak, és többen kívánnak velük párkapcsolatot kezdeményezni. Nem véletlen tehát, hogy végig a történelem során –bár a nőket tartották mindig divatmajmolóbbnak-, a férfiak is nagyon adtak a megjelenésükre. Gondoljunk csak Napóleon kalapjára.

Vannak, akik saját stílust alakítanak ki az öltözködésükkel. Akik egyik stílust, divatot, trendet sem érzik magukénak, egyedit hoznak létre.

Vannak az öltözködéshez íratlan szabályok, amik nemzetenként változnak. Ilyen a gyászruha színe. Nálunk, magyaroknál fekete, a japánoknál, a kínaiaknál és az indiaiaknál fehér a gyász színe. A Déli-tenger szigetein élők között akadnak, akik gyászukat fekete-fehér csíkos ruhával fejezik ki, Egyiptomban és Burmában a sárga számít gyász színnek. Etiópiában a föld színe, a szürkés barna, míg Szíriában, Iránban vagy Örményországban a kék a gyász szín. Dél-Afrikában pirossal gyászolnak, Thaiföldön a nők lilával, amit sok európai keresztény uralkodó is használt.

A ruházathoz hozzá tartoznak a kiegészítők. Például a karkötők, kendők, nyakláncok, gyűrűk, fülbevalók, piercingek, tattooválások, övek, órák, kalapok… Ezek is sokat árulnak el, ha mondjuk az ember nem megfelelő kiegészítőt választ az öltözetéhez.

Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy a kinézet alapján ítélünk meg embereket. Ha mondjuk valaki erős sminket, extrémebb ruhát, számunkra idegen kiegészítőket használ, rögtön ellenszenvesnek találjuk, pedig lehet, valójában jó ember, és ugyanolyan normális, mint mi. Az ilyen öltözködés egyéniséget takar, de sokan ezt nem merik bevállalni, mert veszélyes a diszkrimináció miatt. Vannak, akiket megvernek csak az öltözékük miatt, leköpik őket, mert máshogy néznek ki, mint az „átlag”. Aztán amikor az öltözetet egy stílus határoz meg, és valaki bevállalja, szintén nagy bátorságra vall, mivel sajnos a különböző stílusok képviselői állandó harcban állnak egymással. A fő probléma a kinézet miatti diszkriminációnál, hogy már az iskolákban is jelen van, és nem csak a diákok között, hanem tanár – diák között is. Sok tanár a kinézet, az öltözködés, a hajszín alapján hátrányban részesíti az egyes diákokat. Ez talán azért is van, mert a tanárok nem tehetik meg a munkájuk miatt, hogy úgy nézzenek ki, ahogy akarnak, a diákok viszont általában megtehetik. És ez bántja a tanárt, és így vezeti le a sértődöttségét.

Én személy szerint egyáltalán nem értek egyet a kinézet alapján való megítéléssel. Sajnos tapasztaltam, hogy milyen bántó tud lenni, de van, aki már fel se veszi az ilyet, nem törődik vele. Legalábbis ezt mutatja. Attól még belül igenis bántja a dolog, csak jobban jár, ha ezt nem mutatja. Vannak viszont, akik tényleg nem törődnek azzal, ha az öltözetük, kinézetük alapján alkotnak véleményt róluk, mert úgy vannak vele, hogy aki igazán szereti, ismeri őket, azoknak a véleménye számít. Ez a helyes hozzáállás az ilyenhez, csak nehéz ezt elérni és sokáig tart. Az öltözködéshez a smink ki hozzá tartozik. Ezt a fiúknál sokan elítélik, holott van, amelyik stílushoz, vagy egyéniséghez hozzá tartozik. Így van ez az öltözékek kiegészítőivel, többek között a piercingekkel. Például sokan azt mondják, hogy a köldökben a piercing nem való fiúknak, mégis sokuknak van, és elítélik őket ezért. Az extrémnek számító sminkek veszélye a lányoknál is megvan. Ha kihívó, provokatív, vagy csak nem hétköznapi a smink, rögtön rossz szemmel néznek rájuk.Vannak, akik az iskolában, munkahelyükön nem merik vállalni a kinézetüket, még ha meg is tehetnék, és csak bulizáshoz, partyhoz, különleges alkalmakkor öltöznek úgy, ahogy valójában szeretnének.

Sokan viszont csak divatból vesznek fel egy stílust, és nem azért, mert magukénak érzik. Ezzel sem értek egyet, mivel szerintem a legfontosabb, hogy az ember önmagát adja. Többen, pedig nem tudnak mást, csak utánozni a „menő” embereket, és azt állítják, hogy a divatot követik. Róluk viszont ez alapján lehet gondolni, mennyi fantáziájuk, saját ötletük van.

Az is sokat elárul, ha valaki nem képes egyedül ruhát vásárolni, és mindig kell, hogy elkísérje valaki, és folyton kikéri a véleményét, és csak azt veszi meg, amit a másik jónak mond. Ebből kiderül, hogy bizonytalan, nem képes saját stílust kialakítani, saját ízlése szerint öltözködni. Nagy számban vannak, akik direkt úgy öltöznek, úgy néznek ki, hogy azzal másokat megbotránkoztassanak, csupán polgárpukkasztásból, és a saját szórakoztatásukra. Az ilyenek azok, akik egyáltalán nem törődnek azzal, ha esetleg megszólják őket a kinézetük miatt. Akik ilyen módon szeretnek provokálni gyakori kiegészítőnek választják a sminket, a kendőt, a kalapot, a hálós felsőt és gyakran vannak piercingjeik és tattooválásaik. Gyakran a cigarettát és az alkoholt is az öltözet kiegészítésének tekintik. Ez főleg onnan ered, hogy a zenészek fotósorozatain gyakran ábrázolják őket így, és a rajongók ezt átveszik, tőlük, pedig még többen átveszik, és a végén már azt sem tudják, honnan jött. Sokan így szoknak rá ezekre a káros szenvedélyekre. Divatból.

            Az öltözködés kezdetben szükségszerű volt, már aki nem „megfelelően” öltözik, nem szükséges az embertársainak. Eleinte mindenki nagyjából egységesen öltözött, ma igyekszünk minél változatosabbak lenni, és minél jobban eltérni a másik embertől, stílustól, klikktől. Az öltözet elvesztette hajdani funkcióját, és már rég óta nem az eredeti célt szolgálja. Annak idején a hideg, a nap ellen védett, most az elsődleges cél nem a védelem, hanem a kinézet. Ha így haladunk, egy idő után már azt se lehet felismerni, hogy valakin ruha van-e, vagy csak kiegészítő.